Az a megrendítő belső kép, amikor az ember még görcsösen tartaná régi bizonyosságait, kapcsolatait, szerepeit vagy önképét, de azok már nem adnak valódi támaszt. A kéz mozdulata még a ragaszkodásé, ám amit fogni akar, az már üres, mert a lélek túljutott a régi formán. Hermetikus értelemben ez a halálkapu előtti pillanat: az ego utolsó kísérlete, hogy megmarkolja azt, amit már el kell engednie. Ami semmivé vált, azt nem lehet megtartani, de az elengedésben megjelenhet az új alap.
