Az az emberi magatartás, amikor valaki élményeket, tanításokat és „szent helyeket” gyűjt, miközben a belső átalakulás kockázatát elkerüli, ezért a mélység helyett benyomásokban él. A spirituális turista sokat lát és sokat ért, de keveset enged átformálni, így az út nem beavatássá, hanem életstílussá válik. Hermetikusan ez az elméleti megoldások rokon jelensége: a tudás és élmény felszaporodik, de a coagulatio – a megélt rend – elmarad. A jel általában a visszacsatolás: ugyanazok a körök ismétlődnek, mert a lényegi döntés még nem történt meg.
