Azok az ismétlődő viselkedési és kapcsolati formák, amelyekben az ember nem szabadon válaszol, hanem régi szerepek szerint működik: megmentőként, áldozatként, bíróként, gyermekkel vagy uralkodóként. Ezek a minták gyakran védelmet adtak valaha, később azonban petrifikálódnak, és az életet előre megírt jelenetté alakítják. Gnosztikus–hermetikus szempontból a szerep akkor válik börtönné, amikor már nem szolgálja a lélek kibontakozását, csak fenntartja a múlt koreográfiáját. A valódi átrendeződés ott kezdődik, ahol az ember kilép a szerepből, és először valóban jelen van.
