Az a belső hely, ahová az ember tudtán kívül mindazt helyezi, amitől biztonságot, szeretetet, jelentőséget vagy megnyugvást remél, és amely előtt újra meg újra áldozatot mutat be idővel, energiával és figyelemmel. Az oltár képe arra utal, hogy szükségleteink nem pusztán hiányok, hanem gyakran rejtett istenségekké válnak, amelyek köré az élet szerveződik. Gnosztikus értelemben a kérdés nem az, hogy vannak-e szükségleteink, hanem az, hogy uralnak-e bennünket, vagy átnemesülnek a lélek rendjében. Ahol ez felismerődik, ott az oltár többé nem követel, hanem átalakul.
