Az a kivetítés, amikor az ember saját vágyát, félelmét, árnyékát vagy hiányát egy másik személyben, helyzetben vagy jelben véli felismerni, és ezt valóságnak tekinti. Ilyenkor a tudat nem a másikat látja, hanem saját belső anyagának képét, csak külső formába öltöztetve. Gnosztikus–hermetikus értelemben a téves projekció a káprázat egyik leggyakoribb működése, mert személyes igazságnak látszik, miközben eltakarja a valódi kapcsolatot. A felismerés pillanatában a kép visszatér oda, ahonnan származott: az ember saját belső műhelyébe.
