Az az átalakult belső életminőség, amelyben az ember érzelmi–asztrális mezeje már nem a régi vágyak, félelmek és rendezetlen sóvárgások szerint működik, hanem fokozatosan a lélek rendjére hangolódik. Ilyenkor a belső mozgások csendesebbé, tisztábbá és kevésbé önközpontúvá válnak, mert az asztrális élet többé nem önálló uralom, hanem közvetítő tér lesz. Az új asztrális élet nem élménygazdagságot jelent, hanem megtisztultabb fogékonyságot, amelyben a káprázat helyét a józanság és a sugárzó nyugalom veszi át.
