Az a válságos átmenet, amikor a régi önazonosság már meghalt vagy elveszítette tartóerejét, de az új ember még nem állt meg teljes bizonyossággal. Ezért az újjászületés nem mindig fényes és örömteli élményként érkezik, hanem gyakran bizonytalanságként, törékenységként és belső ürességként. Alkímiai értelemben ez a sírkamra-anyaméh paradoxona: ami kívülről lezárulásnak látszik, belül már az új élet előkészítése.
