Az a kettős belső mozgás, amelyben a sebzett személyiség előbb felelőst keres, majd tűzzel tölti meg a sérelmet, hogy ne kelljen közvetlenül érintkeznie saját fájdalmával. A vád kívülre helyezi a rend megbomlását, a harag pedig erőt ad ennek fenntartásához, ám együtt könnyen sorsdémonokat tápláló körré válnak. Hermetikus értelemben a haragban lehet igazságmag, de amíg vádhoz kötődik, nem tisztít, hanem megköt. A feloldás ott kezdődik, ahol az ember különválasztja a jogos felismerést a pusztító kéntől.
