Az a külső személyre vagy helyzetre ráruházott jelentés, amely valójában a belső vágy, hiány vagy ideál képe, mégis „ott kint” jelenik meg. Ilyenkor a jelkép nem kapu, hanem projekció: a tudat saját tartalmát ismeri fel, de idegenként. Hermetikusan ez a tükörszféra működése, ahol a jel addig torzít, amíg vissza nem vesszük. Amint a jelentés visszakerül a középpontba, a jelkép megtisztul, és valódi irányt mutathat.
