‘A Bennem ezek a kontemplációk sokszor hoztak elő alkalmatlanságérzést, feszengést, szégyent, bűntudatot. A nem vagyok rá méltó érzését. Furcsa, mert azért nem gondolom, hogy romlott volna az életem, de olyan, mintha egyfajta tökéletesség elérése lenne a mérce, amit lehetetlen elérnem. Közben meg látom a felolvasók megosztásaiban, hogy emberi léptékkel és belső szándékkal járnak az úton. Hogyan tudom oldani magamban ezt a feszültséget? Mit tegyek azzal a gondolattal, hogy ez túl távoli, talán elérhetetlen nekem? Mit tehetek a felbukkanó, marcangoló érzésekkel? Elég csupán jelen lenni nekik, hogy a figyelmemben és a tiszta szándékom tüzében elégjek. Hogyan érdemes erre rátekintenem?’

‘Kedvenc, miért olyan nehéz a csönd, magány, és hogy lehet ezen könnyíteni?’

‘Többször hallottam előadások során, hogy egyrészt a szellemi vezetők nem avatkoznak bele a földi történésekbe, az emberek cselekedeteibe. Ugyanakkor az is elhangzott, hogy az afrikai népeket a saját fejlődésük érdekében, hogy induljanak el a saját egyéni útjukon, Tehát, hogy is van ez?’

‘Azt szeretném megkérdezni, hogy le hogy lehet ezt összeegyeztetni a buddhizmus tanításaival? Hol találkozik a két út? Illetve lehet-e a két úton járni egyszerre?’

‘Csendben érkezik meg a válasz, a kapcsolódás. Az ismeretlen a kapcsolatokban van. Hogyan lehet csendet gyakorolni, miközben a kapcsolatokban érjük el az ismeretlent?’

‘A harmóniáról lehasadt emberek között mi az az egy módszer, amivel önmagam benne tudom tartani az egyensúlyi állapotban?’