Por a Borban #5

Kérdés: Ha árnyékainkat nem megtagadni szeretnénk, hanem szembenézni velük, tudatosítani, integrálni, átalakítani, szolgálatunkba állítani, az "őrt" Bel- Salti- Nannar mégis miért öli meg?

Mindig inspirál, ha valaki a mélyére megy a dolgoknak és gondolkodik, és kérdez, ha valamit nem ért. Nem ugrik tovább. Vagy ami rosszabb, nem keni el valamilyen sablonos válasszal.

A Kapu őre több síkon feladat.
A nyilvánvaló réteg az egó. Az itt lévő árnyékok integrálása, tudatosítása, szolgálatunkba állítása a fejlődés első lépcsőfoka. Az ösztönemberből egy egészséges, öntudatos, önreflexióval rendelkező emberré kell válni.

Amiről a Vörös Oroszlán történetben, Belt-Salti Nannar esetében szó van, az ezen a lépcsőfokon túl van.

Amikor szembe kerül a kapu őrével, addigra már túljutott a Hold Templomán, a víz, a vér és a nedvek néma nyelvét megtanulta megérteni, magyarul önismeretre tett szert. Integrálta saját árnyékait. De szenvedett tőlük.

Így írja a könyv:
– Itt vagyok – mondta hangtalanul a fénykorongnak –, hívtál és itt vagyok, hogy szolgáljalak. Testem és arcom fénylő a Te fényességedtől, mint ahogy a Te arcod a Naptól sugárzik; de mögöttem sűrű árnyék esik a földre, mögötted sötét árnyék vetődik az égre, és akármit közvetítesz hozzám, és akármit közvetítek én Tőled tovább, mindennek égre és földre vetődő árnyéka van.

Ezért, ha tovább szolgálok, mert szolgálnom kell a Te fényláncaidra fűzve, sírva teszem, mert nem értelek Téged, és nem értem önmagamat.

Hét éven át beszélt így Bel-Salti-Nannar a teleholdhoz, és a telehold hét éven át hallgatott, és hallgatva parancsolt a vizek, a vér és a nedvek néma nyelvén.

Ez volt a belépő a Nagy szentélybe.
A következő lépcsőfok. A lélektudatosság foka.

Ahol a küszöb őre már nem személyiségünk árnyoldalai, hanem a mikrokozmoszban lévő összes eddigi inkarnáció karmikus lenyomata. A karmikus egó.

A Cerberus, a pokol háromfejű kutyája, vagy ahogy a hermetikus rózsakeresztes hagyomány nevezi: az aurikus én.

A történetben individuum-szerűen van ábrázolva, de valójában egy olyan öntudatlan erőkomplexum, ami mindannyiunk mikrokozmoszába van bevésve.

Amíg nem vágyjuk az anyagi világból való kiemelkedést, amíg ezen a földön szeretnénk a beteljesedést, addig ez a kötés megmarad, bármit is tegyünk. A szamszára kerekéhez a szellemi világokba vezető kapu őre köt minket, míg le nem győzzük őt minden szép és rút erejével együtt.

Amíg a teremtő képzeletünk ennek a világnak a szolgálatában áll, addig nincs szabadulás. Minden vallásos, ezoterikus, spirituális vagy misztikus tapasztalásunk csak az anyagi világon hozzá vezető út. A végső próbatétel. A szív próbája. Ha a mérlegen a szíved nehezebb, mint egy tollpihe, nem mehetsz a magasabb szellemi világokba. Vissza kell születned ide, az idő, a tér, a születés és a halál világába.

Szíven szúrni a tudatosság tőrével annyi, mint megérteni, hogy a kapun csak az léphet át, aki képes lemondani mindentől, ami ehhez a világhoz tartozik.

Lemondani annyi, mint mindennel, ami eddig életeken át történt, eggyé válni, magunkba integrálni és elfogadni annak, ami. Nem akarni újra és újra, életeken át javítgatni, jobbá tenni, kilépni a jó és a rossz játékából.

Olvassuk, mit is jelent ez a szíven szúrás a tudatosság tőrével:

Nálam a felelősség, és nálam a megváltás. Saját lényem egy darabjával találkoztam most benned, amelyet régi bűnöm lealjasított, de én meg akarom tisztítani.

A bennem lévő istenben akarom szabaddá tenni, nem kívüle és nem ellene. Megváltalak, Őrző, azzal, hogy nem gyűlöllek, hanem sajnállak, nem taszítlak, hanem magamhoz vonlak, nem futok előled, hanem feléd nyomulok, és magamhoz ölellek.

Megérintem és megmosom sebeidet, hogy a sötét, gennyes fekélyek fehér fénnyé oldódjanak, s a megalvadt Idő végtelenséggé áradjon széjjel. Jöjj…

S az arc fakóvá hamvadt. Nyálkás, duzzadt pikkelyei száraz hamuvá lettek, leperegtek a lámpás fényében. A két szem kialudt.

A porként lehulló anyag mögött a csontkoponya szilárd váza rémlett fel egy pillanatra,

azután az is szétesett, semmivé vált, mint a pára.

Itt is ugyanaz a folyamat, mint az egó esetében, csak nem egy élet árnyékai, hanem az összes eddigi életét, amit fel kell oldani a továbblépéshez.

Barátsággal
Harpocrates

ui.: A voa.hu Arany Ösvény program, amikor eljut a történetben idáig, erről is lesz szó sokkal részletesebben.

További kérdések:

Por a Borban #28

‘A Bennem ezek a kontemplációk sokszor hoztak elő alkalmatlanságérzést, feszengést, szégyent, bűntudatot. A nem vagyok rá méltó érzését. Furcsa, mert azért nem gondolom, hogy romlott volna az életem, de olyan, mintha egyfajta tökéletesség elérése lenne a mérce, amit lehetetlen elérnem. Közben meg látom a felolvasók megosztásaiban, hogy emberi léptékkel és belső szándékkal járnak az úton. Hogyan tudom oldani magamban ezt a feszültséget? Mit tegyek azzal a gondolattal, hogy ez túl távoli, talán elérhetetlen nekem? Mit tehetek a felbukkanó, marcangoló érzésekkel? Elég csupán jelen lenni nekik, hogy a figyelmemben és a tiszta szándékom tüzében elégjek. Hogyan érdemes erre rátekintenem?’

Por a Borban #27

‘Kedvenc, miért olyan nehéz a csönd, magány, és hogy lehet ezen könnyíteni?’

Por a Borban #26

‘Többször hallottam előadások során, hogy egyrészt a szellemi vezetők nem avatkoznak bele a földi történésekbe, az emberek cselekedeteibe. Ugyanakkor az is elhangzott, hogy az afrikai népeket a saját fejlődésük érdekében, hogy induljanak el a saját egyéni útjukon, Tehát, hogy is van ez?’

Por a Borban #28

‘Azt szeretném megkérdezni, hogy le hogy lehet ezt összeegyeztetni a buddhizmus tanításaival? Hol találkozik a két út? Illetve lehet-e a két úton járni egyszerre?’

Por a Borban #24

‘Csendben érkezik meg a válasz, a kapcsolódás. Az ismeretlen a kapcsolatokban van. Hogyan lehet csendet gyakorolni, miközben a kapcsolatokban érjük el az ismeretlent?’

Por a Borban #23

‘A harmóniáról lehasadt emberek között mi az az egy módszer, amivel önmagam benne tudom tartani az egyensúlyi állapotban?’
error: Tilos a masolas!!