Mély fájdalom
Kérdést feltette: Anikó

A videó szöveges tartalma:

Nem tudom, hogy az előtörő mély fájdalommal mit kezdjek. Nehéz megélni, nehéz nem elnyomni, de nehéz hosszú
ideig együtt lenni vele.
Hogy jöhetek ki belőle úgy, hogy tudjam, már rég már eleg dolgoztam vele? Hogy érezhetem jól magam?

Egyáltalán baj-e, hogy jól szeretném érezni magam? Igazán teljesen önvalómban. Kérdezi Anikó.

A fájdalom az egy olyan minőség, amikor mondjuk azt, hogy
egy piros lámpa villog, hogy valami dolog van.

Lehet, hogy a testünk sérült, lehet, hogy az érzelmeink sérültek, az érzelmi mintánk, lehet, hogy az egónk sérült,
sőt a léleknek is vannak sérülései, de azok olyan sérülések, amiket mondjuk azt, hogy öröklött,
mert önmagában a lélek, az isteni részünk nek a sérülése az, hogy itt kell legyen az anyagban, és ő szeretne innen hazatérni.

És ez a fájdalma az anyaghoz való kötöttség.

Személyiségünkben lévő érzelmi mintáknak és az egónknak meg az a fájdalomma,
amikor veszteség van meg valami valami nem úgy van, ahogy nekünk jó lenne, vagy ahogy szeretnénk, hogy legyen.

Kapcsolódások sérülnek, élethelyzetek, drámaiak, szörnyműségek történnek. És miért fáj? Mert nem értjük.

Nem értjük az értelmét, nem értjük a szándékot, és megrázkódtatásként érjük át a változást,
az elmúlást, a küzdelmeket, a gonoszságot.

És hogy lehet eldönteni, hogy eleget fájt-e már, és hogyan engedhetjük meg magunknak,
hogy jól érezzük magunkat?
Ugye ez egy archetípus kérdés.

Tegyük föl azt a kérdést, hogy miért fontos nekem a szenvedés, milyen típusú szükségletemet elégíti ki?
Milyen típusú igényem van arra, hogy szenvedjek? Miért?

Fontosságérzet, vagy főszerepben vagyok, én szenvedek.
Lehet sajnálni.
Lehet sajnálni magam, lehet mással sajnáltatni magam.

Áldozati minta.

Én vagyok az áldozat, mert gonosz a világ, meg gonosz a másik ember.
Ugye ez mind arról szól, hogy én.

A fájdalom arról szól, hogy én. Nekem fáj.
Jól érezni magunkat lehet. boldogság, hormon, mennyiség függvénye. Tudok-e olyan dolgokat tennia, és megengedem-e
magamnak, hogy azt tegyem, ami boldoggá tesz?

Megengedem-e magamnak, hogy az a szerep, hogy áldozat vagyok, hogy szenvednem kell, hogy magányos vagyok, hogy nem
tudom mi, amiből az amilyen típusú mintákból az énem aktuálisan fölépült, megengedem-e, hogy ez megváltozzon?

Megengedem-e magamnak azt, hogy hogy mondjuk a a küzdő ember, vagy a vagy az
anyaminta, vagy a jaj szegény gyerek, akit senki se szeretett, mint a és úgy
nőtt fel, hogy szerencsétlen sorsa volt, és önsajnálat van százerrel.

Megengeddem-e, hogy ez egyszerűen megszűnjön?
A múlton tudok változtatni? Nem tudok változtatni. Megérteni lehet? Persze, de az, hogy most hogyan érzem magam, az
rajtam áll. Én döntök, bocsánat, van lehetőségem oda megérkezni, hogy dönthessek, hogy milyen mintázatokat engedek magamban működni.

De ehhez az kell, hogy fel tudjam ismerni ezeket a mintákat, néven tudjam őket nevezni, és a függőséget fel tudjam
oldani.

Ugye erről szólnak így a az archetípusos dolgok, és ugye az elvonulás