Fárasztó kontemplációk
Kérdést feltette: Eszter

A videó szöveges tartalma:

Mindig nagyon elfáradtam a kontemplációk végére. Mi ennek az oka? Nem vagyok készen erre az útra? Kérdezi Eszter.

Azt a dolgot érdemes megérteni, hogy amikor szellemi gyakorlatokat végzünk, akkor az egy magasabb rezgésű
energiatereket hív föl, vagy épít föl, vagy lépünk be.

És a magas rezgés az nem egy ilyen happy ügy feltétlenül.

Miért?

Azért, mert a magas rezgésre föl kell tudjunk készülni lelkileg, érzelmileg, idegrendszerileg.

Az egyik erdélyi elvonuláson született meg ez a fogalom, a spirituális keszonbetegség,
amikor egyik pillanatban még üvöltözök a gyerekkel, a másik pillanatban már meditálok, aztán
fölpattanok, mert jött a postás, hogy egy egyszerű profán példát hozzak.

De ugyanez, amikor az elménkbe így nagyon zakatol valami nem túl szép belső
monológ, és akkor utána megerőszakoljuk magunkat, és elkezdünk így valami nagyon szent és nagyon magas
röptű, magas rezgésű dolgokkal foglalkozni, ahova beülünk egy kontemplációra, egy közösségnek a
szellemi terébe, miközben belül zajlik az indulat, a harag, idegesek leszünk,
mert ugat a szomszéd kutyája, vagy bármi, akkor ugye ez a bennünk lévő tudatállapot
rezgészintje alacsony, viszont egy magas rezgésű térben vagyunk bent kettő között hatalmas feszültség, különbség
keletkezik, és az idegrendszerünket konkrétan égeti, és ez jelenik meg fáradtságént.

És ezért fontos, hogy a szent szőnyegben lévő harmónikus életvitel, hogy legyen meg mindennek a ritmusa.

Ne kapkodj, ne rohangálj.

Egyszerűen éld meg a dolgokat.

Engedd, engedd meg a csendet magadnak kívül is,
belül is.

Engedd meg azt, hogy megszülessen belül az a fajta szándék, az a fajta mondanivaló, amit
érdemes már megtenni, amit érdemes kimondani, és így megtanulni az élettel együtt mozogni,
és akkor nem fogsz elfáradni, mert az élet sohasem kér többet.

Annál, mint amit meg tudsz tenni.

Az életedben nagyon sok az erőfeszítés, legyen az egy kontempláció,
akkor ott azt jelenti, hogy valami nem kerek még.

És akkor leszel készen az életre, hogyha nem fáradsz el benne.

És nem a fizikai fáradtság, és nem is feltétlenül a lelki fáradtság, mert lehet nehéz dolgokban elfáradni,
hanem az idegrendszeri fáradtság, amikor fáradt leszel már szeretni, fáradt leszel már kedvesnek lenni, fáradt leszel figyelmesnek lenni.

Persze az élet az élet, a test is test.

Öregszünk is, fáradunk is.

Tehát nem a természetes kimerülés és a töltődés ritmust mondom, hanem amikor ez a belső lényeged fáradt már normálisnak lenni, akkor ott valami nem kel és akkor ott egy picit ott helyre kell tenni a dolgokat, mert ez az út lényege.