Sors, karmikus örökség
Sors, karmikus örökség
Kedves Olvasóm,
Vajon emlékszel-e arra az arcra, amelyre először nyílt ki a szemed?
Nem név, nem történet, hanem egy jelenlét – szelíd, meleg, puha árnyalatú fény.
Egy tekintet, amely tudja, ki vagy.
Nem a formád, hanem belső lényed, Isteni lényeged szerint.
Egy anyai minőség, aki nemcsak életet ad, de, lát, éltet, oltalmaz és gyógyít.
Vagy egy atyai erő, aki nem nem kontrolál, hanem felvértez, és utat mutat.
Lehet még csak belül egy gyermek vagy, aki nem idegen már ebben a világban,
mert mimikriként simul rá a karmikus érzékenység rendkívülisége.
De az Anya nem biológiai szerep, hanem archetípikus kapu:
átvezető az anyagi és a szellemi világ között.
Ahogyan az Atya erő sem egy apa, hanem az Istennel való kapcsolódás belső képe.
Mindkét pólus, a lélek észrevétlen jelenléte, akinek az ujjai nem érintenek, de gyógyítanak ha szükséges.
Csendje többet mond bármelyik szónál.
Ő az, aki tudja, mit kell tenni, ha a gyermek az asztrális rémület sűrűjében vergődik.
Mindenki életében van (vagy lehet) egy ilyen lény.
Nem mindig a vér szerinti anya vagy apa alakjában.
De jelen van. Talán egy tanító, egy álombeli alak, egy belső hang.
Valamely forma, amiben a lélek tükröződik.
Ő az, aki még azelőtt lát és érez téged, hogy te látni, érezni tanultál.
Ő az aki az első másodperctől kezdve társad az életutadon.
És ő az aki, ha elég csendben vagy, újra megszólal benned.
Vizsgáld meg, volt-e az életedben valaki, aki feltétel nélkül figyelt rád.
Nem azért, amit tettél, hanem azért, aki vagy.
Lehet, hogy csak egy pillanat volt az egész. De ez a pillanat, ha felismered, lehet kulcs.
Mert egyben ez a személy, tükre is volt annak, aki benned vár rád.
Aki C. G. Jung szerint, nőknél az animusz, férfiaknál az anima.
A valódi belső társunk tükröződése az úton.
Engedd, hogy ez az archetipikus Anya, esetleg Apa benned is megszólaljon – nemcsak mint emlék, hanem mint belső minőség.
Holnap folytatjuk
Harpocrates
Vörös Oroszlán-idézet
“Anyám volt az egyetlen, aki távol tudta tartani kínzóimat. Vékony, hosszú ujjú, eres és csontos két kezét végighúzta testem fölött háromszor-négyszer. Ma is előttem van arcának feszült, befelé hallgatódzó kifejezése ilyenkor: nagy, domború, fényes szemhéja szemére borul, s nekem úgy tűnik, szemhéján át is látom csillogó, világosbarna, simogató szemét.
Lassan vonja végig a kezét verejtékben úszó, görcsösen összehúzódott testem fölött. Nem érint meg, látom a távolságot tenyere és bőröm között, mégis langyos, édes érintés borzongat. A görcs felenged. A fülledt asztrálközelség elhátrál. A bűzös, sűrű oszlásillat föllebben, és tüdőm tiszta levegővel telik meg. Tagjaim elpihennek.”
Sors, karmikus örökség
Thorwald Dethlefsen: A sors mint esély
“Bizonyos, hogy minden új élet új esély, amely a lehetőségek tömegét kínálja, egyszersmind azonban az eddigi reinkarnációs lánc következménye is, amely eddigi problémáinkat, elkövetett hibáinkat, illetve tapasztalatainkat, felismeréseinket tükrözi.
Egyetlen új nap kezdetén sem tehetjük meg nem történtté addigi tetteinket, gondolatainkat és cselekedeteinket, egy új inkarnációban sem semmisíthetjük meg múltunkat, ugyanazt kell tovább szőnünk, amit addig szőttünk.”
Kontempláció – Belső szentély
a „Belső anya” archetípus és a feltétel nélküli figyelem szellemi tere
Mi az az arc, amit nem név, nem emlék, hanem egy ismeretlen biztonság hív elő benned?
Talán nem tudod, ki volt. Talán csak egy jelenlét, egy pillantás, egy mozdulat.
De érezted benne, hogy valaki – minden kérdés, elvárás és szerep nélkül – látott téged.
Nem a külvilági arcod, nem a viselkedésed, hanem a valódi lényed.
Ez a figyelem a születő lélek legmélyebb otthona. És most újra hív.
Hunyd be a szemed.
Képzeld el, hogy belépsz egy belső szentélybe. Nincs fal, nincs ajtó, mégis védett.
Puha, meleg, időtlen. A tér közepén ott vár az a jelenlét, aki egykor látott téged.
Néz – nem ítél, nem szól, csak tart. Légy ott.
Engedd, hogy újra rád nézzen.
És te, először talán hosszú idő után, önmagadként legyél ott.
A figyelem, amit kaptál – és amit talán most adsz magadnak – gyógyít.
Mert nem kér, csak van. És ez a jelenlét ott van benned is. Vár, hogy megszólítsd.
Ő az, aki tudja ki vagy, akkor is, ha te épp elfelejtetted.
Nincs más dolgod, csak csendben figyelni. A szentély nem válaszokat ad – hanem otthont.
Kérdés Naplózáshoz:
Ki az benned, aki figyel rád minden pillanatban, anélkül, hogy szólna?
Milyen lenne, ha ma ebből a térből néznél magadra? Mit látnál?
>>Használd a labirintust (katt ide) mint kontemplációs segítséget. <<
- Kapcsolódj magadhoz, keresd meg a belső tengelyed és a csendedet
- Mondd ki a kérdést és engedd zengeni benned! Majd indulj el. Ítéletmentesen figyeld mindazt, ami érkezik hozzád.
- Tölts el időt a középpontba és hagyd megtörténni, ami megakar.
- A kifelé úton is csak figyelj befelé.
- Miután kiérkeztél a labirintusból keresd újra a belső csendedet. Hagyd leülepedni mindazt, ami megérkezett hozzád.
- Labirintus használati útmutató: LETÖLTÖM
El tudod képzelni, hogy milyen szintű belső fejlődési utat járhatnál be, ha ezt az egyszerű napi gyakorlatot egy éven át végezhetnéd és mindazt ami benned végbemegy az útitársaiddal megbeszélhetnéd?
Minden bizonnyal csodák várnak rád és egy megszületne benned az akinek az életedben lenned kell. Megszülethet az a lélek-ember, akire a világnak ma mindennél nagyobb szüksége van! A Vörös Oroszlán elkísér téged az ide vezető Arany Ösvényen!