Apáink útján
Kedves Olvasóm,
A te életed is visszatérés… úgy, hogy már jártál itt.
Most új testben, új névvel, új emlékekkel – de régi lánggal a homlokod mögött.
Az életed egy pontján valami benned keresni kezd, mielőtt még tudnád, mit is vesztettél el.
A keresésnek nincs tárgya, csak iránya: egy vak törekvés a fény felé.
Az életed kezdete nem szimplán egy születés volt véletlen körülmények között.
Hanem visszatérés – egy olyan életkezdet, amely mögött évszázadok küzdelmei, bukásai, szenvedélyei, örömei állnak.
A szüleidet, a helyet és időt, minden gyermekkori traumát, élményt és körülményt te választottad magadnak. Mert – nemcsak testet adnak, hanem teret és életminőséget is.
A gyermek nem csak lesz, hanem az élet hívására érkezik – felkészül, felvértezi magát a személyiséggel, az élet tanítja, hogy újra emlékezni tudjon arra, aki már volt.
Az ösvényre, amit valaha elkezdett.
De az emlékezet nem adatik meg azonnal. A tanítvány sokáig nem tudja, hogy tanítvány. Előbb még ég a saját vágyainak tüzében, megperzselődik, elbukik, feláll, számtalanszor – míg végül a lélek ébredő tiszta fénye feloldja az anyagvilághoz kötő láncokat.
Csak azután ébredezik benne az igazi lénye: csendes, gyakorlatlan, de készen áll az indulásra. Ez a te történeted is lehet – ha már sejted, hogy nem most jársz ezen a világon először.
Van benned valami, ami többre vágyik, mint amit a hétköznapi világ kínál.
Keresd meg magadban, honnan ered ez a vágyakozás – és mi az, amit mint egy hangtalan hívást már sosem tudsz elfelejteni, még ha nem is érted teljesen.
Ismerős-e az érzés, hogy nem most kezdődött minden?
Tudsz-e úgy haladni az utadon, hogy ott izzik benned az emlékezés vágya?
Mert a beavatás nem először történik – csak újra meg kell történnie.
A valódi tudást nem megtanuljuk, hanem felszabadítjuk magunkban az emlékezést a valóságra.
Először az érkezik, amit már megkaptál, azután a próbatétele annak, ami még előtted áll, hogy felléphess a következő lépcsőfokra. Készen kell állnod, mert az emlékezés, a változás és a felelősség az új élet következő lépcsőfoka.
Holnap folytatjuk
Harpocrates
Vörös Oroszlán-idézet
“A Rend azonban régebben számon tartott – néhány évezred előttről –, és várta érkezésemet a Vízöntő jelében. Nem kellett semmit titkolnom, és nem kellett semmiről beszélnem.”
Apáink útján
Hamvas béla – Babérliget
“A sok élet közül miért élem ezt az egyet? A sok Én közül miért vagyok éppen ez az egy? Valamit akarok tőle, de azt akarni, hogy ez az egy megadja nekem mindazt, amit a többi elmulasztásával vesztettem, bolondság. Szegény utazó, szegény élő, szegény Én.”
Kontemplációs gyakorlat – Apáink útján
Melyik szimbólum érint meg legmélyebben: a láng, a hívás vagy az ösvény?
Van egy emlék nélküli emlék benned. Nem egy konkrét történet, inkább egy mélyben szunnyadó sejtelem.
Mintha valami ismerős hívna – nem kívülről, hanem belülről.
Egy régi tűz, ami nem éget, csak világít.
Egy szó, amit csak a szíved ért igazán.
Egy küszöb, amit sosem láttál, de már egyszer korábban átléptél.
Csukd be a szemed. Engedd megjelenni azt a képet, ami most megszólít:
egy láng, egy ösvény, egy kapu. Csak szemléld.
Ne gondolkodj, ne kérdezz. Légy jelen.
Maradj ebben a jelenlétben. Engedd hatni, amit látsz, mintha belőled indulna.
Engedd, hogy megmozdítson valamit, ami mélyebben van, mint az érzés, a gondolat.
Kérdés Naplózáshoz:
Mi az a szimbólum, ami most megmutatja magát benned – és mit akar újra elindítani az életedben?
>>Használd a labirintust (katt ide) mint kontemplációs segítséget. <<
- Kapcsolódj magadhoz, keresd meg a belső tengelyed és a csendedet
- Mond ki a kérdést és engedd zengeni benned! Majd indulj el. Ítéletmentesen figyeld mindazt, ami érkezik hozzád.
- Tölts el időt a középpontodban és hagyd megtörténni, ami meg akar.
- A kifelé úton is csak figyelj befelé.
- Miután kiérkeztél a labirintusból, keresd újra a belső csendedet. Hagyd leülepedni mindazt, ami megérkezett hozzád.
- Labirintus használati útmutató: LETÖLTÖM