Kedves Olvasóm,
Minden Út elérkezik egyszer egy ponthoz, ahol a csend elvékonyodik, a várakozás sűrű lesz, és már nem lehet tovább csak kívülről figyelni.
Ez a küszöb. A belépés, a döntés, a választás pillanata.
Nem harsány. Nincs kürt, nincs zene.
Csak egy belső mozdulat. Egy halk igen.
A kapun, amin be kell lépnem nem fából, vasból vagy kőből van.
A kapu és a küszöb is Te vagy.
És most, ebben a pillanatban, amikor ezt hallod, a kapu nyitva áll. Nem kéri, hogy megértsd. Nem kéri, hogy tökéletes legyél.
Csak azt kéri:
Légy jelen. És lépj be.
A Vörös Oroszlán alkímiájának, Az arany ösvénynek 365 napos folyamata nem egy külső, meghatározható célhoz vezet.
Hanem önmagad középpontjába. Ahol megannyi kérdés és válasz után már csak csend van.
És ebből a csendből egyszer csak megszületik az, aki mindig is Te voltál.
Ez az önbeavatás nem mások előtt zajlik. Nem tapsolnak hozzá. Nem is tudják, hogy megtörtént. Csak Te tudod. És ez épp elég.
Lehet, hogy még kételyeid vannak. Hogy elegendő-e, amit tudsz, amit érzel, amit teszel.
De a kapu nem kér igazolást. Csak nyitva van. És vár.
A belépéshez nem tudás kell, hanem bizalom. Mert a Lélek nem hibázik ha engeded, hogy vezessen.
Ez a kapu nem új, csak most ismerted fel…
A kérdés nem az, hogy belépj-e, hogy elindulj-e – hanem az, hogy mennyire mersz átengedni mindent magadból az átalakulásnak.
Tikk- Takk. Tikk – Takk. A belső órád ketyeg.
Évek, évtizedek, életek óta.
Arra vár, hogy meghozd a döntést, és végre átlépj a Szaturnusz kapuján. Az idő körforgásából, az időtlen jelenbe.
Holnap folytatjuk
Harpocrates